Móra Ferenc Múzeum - Szeged

látnivalók Szegeden

Móra Ferenc Múzeum - Szeged

A Roosevelt téren áll a Móra Ferenc Múzeum, amely 1896-ban neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon felirata is jelzi: „A közművelődésnek„ épült. Mindjárt a lépcső mellett áll Reizner János, a múzeum egykori igazgatójának mellszobra. A két szélső oszlop előtt Homérosz és Szókratész, a bejárat két oldalán pedig Klió és Euterpé szobrai állnak.

Szeged belvárosában, a Tisza parton álló impozáns épületben, az ún. Közművelődési Palotában 1899 óta láthatók kiállítások. Eredetileg a ház egyszerre adott otthont a Somogyi Könyvtárnak és Szeged város múzeumának, de az épületet ma már teljes egészében az 1950-től Móra Ferenc nevét viselő múzeum, és a Szegedi Egyetem Régészeti Tanszéke lakja.

Az intézmény 1962-től fogva a Csongrád Megyei Múzeumi Szervezet központjaként is funkcionál: megyeszerte összesen 17 múzeum és kiállítóhely tartozik felügyelete alá. A múzeumot története során olyan jelentős személyek irányították, mint Reizner János, Tömörkény István, vagy Móra Ferenc.

A múzeumban régészeti, képzőművészeti, néprajzi, természetrajzi, patikatörténeti állandó kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók, de az épület folyamatosan kínál változatos témájú időszaki tárlatokat, fogad vándorkiállításokat - akár külföldről is. Az intézmény speciális programokat kínál gyermekeknek ("Kincskeresők" Múzeumi Matinék és nyári tábor), melyek a múzeum állandó és időszaki tárlatainak anyagát dolgozzák fel.



A múzeumban látható nevezetességek közül kiemelkedik Munkácsy Mihály "Honfoglalás" c. nagy színvázlata. A Móra Ferenc Múzeum szegedi kiállítóhelyei a Fekete Ház, a Kass Galéria és Varga Mátyás színháztörténeti kiállítása.

További információk:
Móra Ferenc Múzeum - Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma
Szeged Roosevelt tér 1-3.
Tel: +36 (62) 549-040
Település ismertető
  • Szeged

    Szeged Csongrád megye székhelye, a Dél-alföldi Régió központja, Dél-kelet Magyarország legnagyobb települése,...

Szállások Szegeden



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu